Skip to main content
▶ WHOPLAYSNOW
Tibor Szervét

Tibor Szervét

Szervét Tibor (Cegléd, 1958. március 1. –) Jászai Mari-díjas magyar színész, színházi rendező, érdemes művész, jogász. A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán doktorált 1982-ben. 1984-ben felvételt nyert a Színművészeti Főiskola (ma Színház- és Filmművészeti Egyetem) színész szakára, ahol mesterei Kerényi Imre, Huszti Péter és Ruszt József voltak. 1988-ban a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött, majd 1989-ben egyik alapító tagja volt a Ruszt József vezette Független Színpadnak. 1991-1994 között a Miskolci Nemzeti Színház vezető művészévé vált a sikeres jellemszerepek alakítása során. 1994-ben négy színház hívta Budapestre, végül a Cyrano előadással együtt szerződtette át a Vígszínház, amelynek három évig volt tagja. 1997 és 2014 között a Radnóti Színház színésze, számos művészeti- és közönségdíj kitüntetettje. Különböző színházakban rendez. 2014-től a Thália Színház művésze. A szerepeit egyedi megoldásokkal és a nézőkre nagy hatással megformáló színész (lásd: a Miskolci Nemzeti Színház és a Radnóti Színház közönségdíjai) az interjúiban nagy szeretettel nyilatkozik a szerepeiről. Ezek közül kiemelhető a Cyrano és a Hamlet címszerepe a Miskolci Nemzeti Színházban; a Radnóti Színházban a száznegyvenszer előadott Ványa bácsi Asztrov-, és a kétszázszor játszott Anconai szerelmesek Tomao szerepe, a IV. Henrik címszerepe, majd a Tóték különös Postása; a Budapesti Kamaraszínház tizenegy éven át játszott Emberbarát előadásának Philip szerepe; valamint a Madách Színházban a Spamalot Arthur királya. Filmszerepei közül a Valami Amerika Alex Brubeck producere, a Magyar vándor Huba vezére, valamint az Apacsok film Tartótisztje a legemlékezetesebb. Forrás: Wikipédia

Known for

Feels Like Home
Feels Like Home
2026 • Papa
Ványa bácsi - Buborékkeringő
Ványa bácsi - Buborékkeringő
2025 • Jakab
Skating on the Razor's Edge
Skating on the Razor's Edge
2024
A helység kalapácsa
A helység kalapácsa
2023 • Harangláb
Riviera East
Riviera East
2022
Eenie-Meenie
Eenie-Meenie
2021 • Hamar Imre
A Kind of America 3
A Kind of America 3
2018 • Alex Brubeck / Dr. Matyó Géza börtönigazgató
The Boy on the Train
The Boy on the Train
2017 • Antal

Full filmography

Eenie-Meenie
Eenie-Meenie
2021 • Hamar Imre
View movie
A Kind of America 3
A Kind of America 3
2018 • Alex Brubeck / Dr. Matyó Géza börtönigazgató
View movie
Car Park
Car Park
2015 • Imre
View movie
Ischler
Ischler
2014 • Dr. Falk Tibor
View movie
A Kind of America 2
A Kind of America 2
2008 • Alex Brubeck
View movie
Para
Para
2008 • Faragó úr
View movie
Mansfeld
Mansfeld
2006 • Col. Bánkuti
View movie
Citizen X
Citizen X
1995 • Detective
View movie
Uncle Vanya - Bubble Waltz
Unknown year • Serebryakov
View movie
Tibor Szervét – Biography, Known For & Filmography